2010
Főoldal
A csapat
Naplók
Térkép

Az expedició kapcsolattartója és sajtófőnöke

Vincze Szabolcs
06-20-3757699
e-mail

Újabb lavina a Cho Oyun

Visszaérkeztek az előretolt alaptáborba a pihenők (Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor) a 4910 méteren lévő alaptáborból, csatlakozásukkal újra együtt a magyar csapat. Közben azonban újabb sajnálatos baleset történt: szeptember 27-én, 7900 méter magasan ismét lavina sodort el hat serpát, közülük az egyik állapota életveszélyes. Az elhúzódó monszun miatt ugyanis sok hó esett a felső régiókban, majd a hirtelen lehűlés következtében ez a réteg megfagyott, mielőtt hozzá tudott volna kötni az alatta lévőhöz. Ez okozta a hegyen az eddigi ún. réteges, vagy deszkalavinákat.

A 28-i alaptábori konferencia szerint a Cho Oyu ebben az őszi szezonban nem mászható, és erre a véleményre hajlik a magyar csapat is. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei nagyszámú expedíció ellenére a fix köteleket kirakó serpákon kívül még senki sem járt a III. magashegyi táborban. Kollár Lajos telefonon beszélt a Klein Dávid - Ács Zoltán párossal is, akik a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását tervezik. Elmondásuk szerint hasonló problémákkal küzdenek ott is.

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (ABC, 09.28.):

"Több expedíció is  csomagol, sőt már el is hagyta az alaptábort. Folyamatos leköltözések vannak, a teherhordók ürítik ki a hegyet. Ennek ellenére a magyar csapat holnap reggel elindul az I-es, és délután a II-es táborba, szemrevételezni a helyzetet, esetleges kiskaput találni a továbbjutásra. A felszereléseket úgyis le kell hozni.  A sízőknek (Mécs László, Wetzl Péter) megfontolt programot kell kidolgozni. Az eredeti elképzelés biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt, tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el! Mindezeket egybevéve, nagyon kétesélyes a további munka."

Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar expedíció tagjai a tervezettnél korábban hazatérnek. A legvalószínűbb időpont a október 11-i érkezés Ferihegyre, de ez egyelőre csak terv, ami a körülményeknek megfelelően módosulhat.

Partneroldalak:


Cho-Oyu hírek

Az expedíció levonul a hegyről
2010-10-05

A magyar expedíció október 5-én ér Katmanduba.

Túl nagy a kockázat
2010-10-03

Valamennyi magyar mászó visszatért az alaptáborba.

Újabb lavina a Cho Oyun
2010-10-01

Halálos áldozat szerencsére nincs, de a legtöbb expedíció levonul a hegyről.

Rossz időjárás
2010-09-28

Több expedíció is a visszafordulás mellett döntött, de a magyar csapat kitart.



Qualitis Kft.